|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 38 találat | lapozás: 1-30 | 31-38 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Vajda András 2015. október 9.Szovátán is bemutatkozik az Erdélyi ÉrtéktárOktóber 8–18. között hatodik alkalommal rendezik meg a Székelyföld Napokat, melynek keretében Hargita, Kovászna és Maros megye számos településén kerül sor olyan kulturális eseménysorozatok megszervezésére, melyek elsődleges célja a székelyföldi magyar kulturális értékek felmutatása, az együvé tartozás és a közösségi érzés erősítése. A Székelyföld Napok keretében a Kriza János Néprajzi Társaság az erdélyi magyar értékeket népszerűsítő és a külhoni (erdélyi) értékőrző mozgalom kiépítésének módszertanát bemutató Erdélyi Értéktár. Érték, ami összetart címet viselő projektjét mutatja be. A társaság október 12- én Szovátán, a Bernády György Közművelődési Egylettel és Szováta önkormányzatával közösen Érték, ami összetart. Előadások az Erdélyi Értéktárról címmel projektbemutatót, valamint Képek és értékek. Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációi címmel fotókiállítást szervez, mely az erdélyi magyar népi kultúra mára már letűnőfélben levő helyi értékeire irányítja a figyelmet. A válogatott képanyag a 20. század első felére jellemző erdélyi magyar népéletet és a népi kultúra értékeinek lehető legkülönbözőbb területeit vonultatja fel, kezdve a hagyományos népi mesterségektől és munkafolyamatoktól a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy- és öltözködéskultúra elemein át egészen a vallási élet központi helyeként számon tartott templomokig. A kiállításon Vámszer Géza (1896-1976), Kós Károly (1919-1996), Szabó Tamás (1933), Péterfy László (1936), Vas Géza (1934) és mások képei láthatók. A kiállítást tervezte, a kísérőszövegeket írta és a képeket válogatta: Jakab Albert Zsolt – Kedves Anett – Vajda András. Látványterv: Könczey Elemér – Szentes Zágon. A rendezvény megnyitójára október 12-én 14 órakor a szovátai városháza nagytermében kerül sor. Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 10.Erdélyi értéktár létesül (Útban a hungarikum felé)A kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartott vándorkonferenciáján mutatta be az Erdélyi Értéktár létrehozása céljából elindított szellemi mozgalmat, amelynek népszerűsítésére a szervezetet a magyarországi vidékfejlesztési és földművelődésügyi minisztérium szárnya alatt működő Hungarikum Bizottság kérte fel. A huszonöt esztendeje alapított néprajzi társaság sespsiszentgyörgyi vándorkonferenciáján fiatal néprajzosok mutatták be kutatásaik eredményeit, az általuk használt bibliográfiákban gyakran fordulnak elő háromszéki néprajzosok munkái, talán ez is indokolta, hogy az Erdélyi Értéktár létrehozásának szándékát éppen Háromszéken jelentették be. A Magyar Értéktár mintájára létesítendő értékgyűjtemény kialakításának feltételeit, az ezzel járó kötelezettségeket Vajda András marosvásárhelyi néprajzos szakember ismertette, a letűnőben lévő XX. századi erdélyi népéleti mintákat, hagyományokat bemutató kiállítást Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke nyitotta meg. A konferencia felvezető előadásában Pozsony Ferenc egyetemi tanár, akadémikus tisztázta a hagyomány, örökség és érték fogalmát, amelyek egy nép, nemzet, közösség tárgyi és szellemi értéktárának kialakításában jelentős szerepet játszanak, mintegy utalva arra, hogy ezeknek a fogalmaknak mentén kell kiválasztani az értékek gyűjteményének darabjait. Miközben a Kriza János Néprajzi Társaság és az Erdélyi Értéktár létrehozása első lépéseinek, az értékgyűjteménnyel kapcsolatos feladatoknak, célkitűzéseknek népszerűsítésével szintén megbízott Élő Erdély Egyesület végzi a tájékoztató munkát, az RMDSZ meghirdette az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság létrehozását, amelynek feladata az erdélyi értékek beazonosítása, a Magyar Értéktárba való emelése – ismertette az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság szerepét Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. „Határozottan állítjuk, az erdélyi magyar értékeknek ott a helyük a Magyar Értéktárban, ezért feladatunknak tekintjük mindazon értékek beazonosítását, amelyek egyedivé teszik közösségünket.” Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. október 10.VI. Székelyföld NapokAz összefogás erősítése a cél Október 8–18. között a hatodik alkalommal szervezik meg Hargita, Kovászna és Maros megyében a Székelyföld Napokat, amely immár átfogó művelődési rendezvénysorozat lett. Céljai között van a Székelyföld mint kulturális régió egyéni, egyedi hagyományainak ápolása, az értékteremtés, ugyanakkor a szervezők a programkínálattal szeretnék azt is elérni, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást. Az összefogás, az összetartozás, a közös identitás kifejezése, megélése biztonságot jelent azok számára, akik megteremtik a kulturális kínálatot, ugyanakkor a fogyasztóknak is, akik a rendezvényen való jelenlétükkel visszaigazolják a teremtő munka hasznosságát. Erről szólt október 8-án, csütörtökön este a Maros Művészegyüttes előcsarnokában, majd előadótermében is a Székelyföld Napok Maros megyei megnyitója. Nem véletlenül választották ki a megyei szervezők a Maros Művészegyüttes székhelyét, hiszen azon túl, hogy magyar forradalmat követő kényszerenyhülési folyamatban a román kommunista hatalom "kisebbségek kultúráját ápoló" politikájának igazolásaként 1956-ban létrehozták többek között a Székely Népi Együttest, ez a tánckar évtizedeken keresztül – dacolva a későbbi megszorító lépésekkel – ápolta az erdélyi magyar s ezen belül a székely kultúrát. Az 1989-es változás után sokáig kereste helyét az együttes az új kulturális mezsgyén. "Ma úgy érzem, jó úton vagyunk, és ennek jele az is, hogy a második alkalommal lehetünk házigazdái a Székelyföld Napok megnyitójának" – mondta többek között köszöntőjében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, miután az együttes zenekara és Kásler Magda előadása megteremtette a megfelelő hangulatot. A rendezvény – szimbolikusan – az Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációja című fotókiállítással kezdődött, amelyet Vajda András ezúttal a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként ismertetett. A tárlaton, pannókon – jól meghatározott témákba csoportosítva – olyan, magyarázó szöveggel kísért fotókat láthattak az érdeklődők, amelyek 1930 és 1980 között készültek Kós Károly, Vámszer Géza és mások gyűjtőútjain. A KJNT digitalizálja azokat a fotókat, amelyek Erdély népi kincseit rögzítették fényérzékeny anyagra. Eddig 17.000 fotót archiváltak, ezek közül válogatták ki a kiállítás szervezői a reprezentatív fotókat. Olyan viseletek, házak, használati és munkaeszközök, de sírkövek és kopjafák is láthatók, amelyek ma már csak fényképeken maradtak meg. A vándorkiállítást csak a megnyitó idejére hozták el Marosvásárhelyre, azonban a turné keretében a pannók visszatérnek – mondta Vajda András. A fotókiállítás bemutatását követően az előadóteremben folytatódott a rendezvény Járay Fekete Katalin, a Népújság volt munkatársa könyvének bemutatójával. Az interjú- és dokumentumkötetet Sántha Rezsővel, a művészegyüttes "repülő táncosával" készítette. A hangulatos, humoros könyvbemutatót Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió nyugdíjas szerkesztője vezette, mint kiderült, "nem idegenként", hiszen ő is "rokona" a Székely Népi Együttes nagy családjának. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Járay Fekete Katalinnak ez a 12. kötete. E könyvek többek között olyan erdélyi magyar személyiségekről szólnak, akik "letettek valamit" a közös kulturális asztalra. "Köteles-ségemnek érzem, hogy az utókornak bemutassam, rögzítsem azt, hogy milyen lelkületű, gondolkodású, felkészült értékteremtő és megőrző emberek között éltünk, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúra gyarapodásához" – mondta többek között a kötet írója, szerkesztője. Sántha Rezső a rá jellemző humorral és víg kedéllyel válaszolt Jászberényi Emese kérdéseire. A könyv keletkezéséről, a Székely Népi Együttes "hőskoráról" mesélt el olyan történeteket, amelyek nem kerültek a kötetbe. S azt is elárulta, hogy már a kezdetektől fogva "mindent gyűjtött", így a Székely Népi Együttesről, majd később a Maros Művészegyüttesről komoly archívumot mondhat magáénak, amelynek csak a töredéke kerülhetett a kötetbe. Az emlékezésben elhangzottak olyan nevek is, akikről szintén szó esik a kötetben, azoké, akik az együttes meghatározó egyéniségei voltak, s akik közül, aki tehette, eljött, köztük a ma 87 éves Domokos István is. A kötetet a Maros Művészegyüttesnél lehet megvásárolni, s nemcsak azoknak ajánlják, akik szerepelnek benne, hanem mindazoknak, akiknek "megadatott az a szerencse", hogy láthatták az együttes "nagyjait" színpadon. A VI. Székelyföld Napok Maros megyei megnyitóján ismét fellépett az együttes nemrég bemutatott Szép piros hajnalban című produkciójával. A felszólalók, Soós Zoltán, az RMDSZ-nek az előválasztásokon indított polgármesterjelöltje, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke többek között azt hangsúlyozták, hogy a Székelyföld Napok a régión belüli összefogást kell erősítse. Az idén 150 rendezvény lesz a három megyében, még akkor is, ha Maros megye "hivatalosan" nem kapcsolódott be. A kultúra átlépi a politikai, közigazgatási határokat, s ez nem "egymástól elválasztó, megkülönböztető" tényező kell legyen, hanem olyan közös értékteremtés, amely jövőképet is jelent. S ezt talán gazdaságilag vagy akár turisztikai, idegenforgalmi céllal is ki lehet aknázni – mondták a hivatalos megnyitón a szónokok. Az eseménysorozat sokszínű kínálata között van képzőművészeti, fotókiállítás, színház, néptánc, film, többféle zenei rendezvény, falunap, szüreti mulatság, gazdasági kiállítás és vásár, mindaz, ami "lendületre sarkall és összefog" bennünket itt a Székelyföldön. Vajda György Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 11.Kiállítás és könyvbemutató a Székelyföld NapokonFotókiállítással, könyvbemutatóval és folklórműsorral vette kezdetét a Székelyföld Napok rendezvénysorozat Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes székházában. A Képek és értékek című fotókiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság fényképarchívumából mutatott be válogatást azokról a népi értékekről, amelyekre a ma embere is alapozhat – mondta a megnyitón Vajda András, a társaság alelnöke. A kiállítás a 20. századra jellemző erdélyi magyar népi élet és népi kultúra értékeinek legkülönbözőbb területeit ismertette, kezdve a hagyományos népi mesterségektől, munkafolyamatoktól, a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy-és öltözködéskultúra elemein át egészen a szakrális helyekig. A kiállításhoz Vámszer Géza, Kós Károly, Szabó Tamás, Péterfy László, Vas Géza és mások képeiből válogattak a szervezők. „Ezek a képek azt tudatosítják, hogy még mindig rejlenek olyan értékek a népi kultúrában, amelyekre lehet alapozni” – fogalmazott Vajda András a megnyitón. Járay Fekete Katalin a Maros Művészegyüttes táncosáról, Sántha Rezsőről írt könyvet, amelynek bemutatóján Jászberényi Emese nyugalmazott rádiószerkesztő beszélgetett a szerzővel és annak interjúalanyával. A Sántha Rezső – a repülő táncos című kötet visszaemlékezéseket, anekdotákat, az együttesről szóló dokumentumokat tartalmaz, emléket állít azoknak, akik 1956-ban létrehozták a mai Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest, annak táncosainak, műszaki munkatársainak, vezetőinek. Járay Fekete Katalin, aki korábban a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt, majd a Vörös Zászló, illetve a rendszerváltás után a Népújság szerkesztője, jelenleg nyugdíjas, a 12. kötetét tette le az olvasók asztalára – hangzott el a könyvbemutatón. Sántha Rezső nyugalmazott táncos egykori élményeiről beszélt, a kezdetekről, gyerekkoráról, valamint arról, hogy a Székely Népi Együttes olyan volt, mint egy nagy család, amelyben közösen örvendtek egymás sikereinek, együtt ünnepeltek, és küzdöttek meg a nehézségekkel. A Székelyföld Napok rendezvény megnyitóján Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Nagy József, a Kovásznai megyei önkormányzat alelnöke szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva a három megye közötti összefogás, a megyehatárokon átívelő eseménysorozat jelentőségét. Végül a Szép piros hajnalban című, nemrég bemutatott folklórműsorral ért véget a rendezvénysorozat. Antal Erika Székelyhon.ro 2016. április 27.Vitaindító tájházakról,,Erdélyben több mint kétszáz néprajzi gyűjtemény található, de ezekből csak néhányról mondható el, hogy valamely néprajzi tájegységet a teljesség igényével bemutatna. A létező gyűjteményekből kiindulva ki kell alakítanunk egy olyan hálózatot, amely tájegységenként egy-két olyan tájházat foglal magában, amely alkalmas az adott kistérség teljes körű bemutatására. A szakma feladata kijelölni, mely gyűjtemények lehetnek reprezentatívak egy adott néprajzi tájegységre” – jelentette ki Székely István, az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának elnöke egy Vajda András, a Sapientia EMTE oktatója által felvetett, erdélyi tájházakról szóló vitaindítón. A vitaindító egyfajta kiindulópontnak tekinthető egy olyan stratégia kidolgozásához, amely a tájházak és néprajzi gyűjtemények hosszú távú prioritásairól rendelkezne – áll az RMDSZ tegnapi közleményben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 27.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Vajda András Vitaindító a tájházakról http://welemeny.transindex.ro/?cikk=25920&vitaindito_a_tajhazakrol A néprajzi szakirodalom a tájházak kérdéskörét illetoen szegényesnek és egyenetlennek mondható. Általános helyzetkép Jelen írás a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kulturális Autonómia Tanácsának felkérése nyomán készült, s mint ilyen, egyfajta elomunkálatnak tekintheto egy olyan stratégiatervezet kidolgozásához, amely egyszerre ad választ a szakterület hosszú távú, 20-25 évre szóló prioritásairól, és az azonnali intézkedések körérol illetve tartalmazza a jelenlegi helyzet leírását, a kituzött célokat, valamint az ehhez vezeto utak alternatíváit. Intézménytípusok és terminológia Makrokontextus Az erdélyi tájházak a tudományos diskurzusban Az erdélyi tájházak különbözo adatbázisokban Alapítók és fenntartó intézmények A múzeumalapítások korszakai Szakmai felügyelet és finanszírozás (hiánya?) Használat: kontextus és funkció �?sszegzés Javaslatok Mindezeket figyelembe véve az erdélyi tájházak jövojével kapcsolatban a következo javaslatokat fogalmazhatjuk meg: 1. Mivel a jelenleg muködo tájházak és néprajzi gyujtemények a kiállított tárgyak állapotát, a tárgykészlet reprezentativitását, a kiállítás minoségét, a gyujteményeknek otthont adó épületeknek/termeknek a múzeumi célokra való alkalmasságát illetoen nagyon változatos képet mutatnak, szükségesnek tartjuk ezek alapos elemzését, és egy olyan útmutató elkészítését, mely konkrét javaslatokat tesz a tájházak létesítésével és fenntartásával kapcsolatosan.[.] ( 2. Mivel mindezt csak folyamatos anyagi támogatás mellett lehet szakszeruen elkészíteni, szükséges egy olyan átfogó stratégia kidolgozása, mely lehetové teszi, hogy a tájházakat és néprajzi gyujteményeket pályázati rendszerben folyamatos támogatáshoz juttassuk. Erre vonatkozóan két megoldás látszik megvalósíthatónak: (a) a tömbmagyarság esetében, ahol a helyi önkormányzatok szintjén is megoldható ezeknek a muzeális intézményeknek a rendszeres támogatása, ott javallott volna az egyes önkormányzatok területén muködo tájházak és néprajzi gyujtemények normatív támogatása; (b) a szórványmagyarság esetében, valamint ott, ahol az önkormányzatban a magyar képviselet nem éri el az 50%-ot, ott az országos keretekbol (pl. Communitas Alapítvány) kellene biztosítani a tájházak muködéséhez szükséges összegeket. 3. Mivel a pályázati alapok is véges keretbol gazdálkodnak, arra nincs esély, hogy az összes tájház normatív támogatásban részesüljön. Ennek a helyzetnek a feloldására szintén két javaslatot tennénk: (a) a meglévo tájházak közül néprajzi régiónként ki kell választani 1-2 tájházat (Erdély szinten ez mintegy 15-20 tájházat jelent), melyek meghívásos pályázat keretében normatív támogatásban részesülnének. [.] 4. Mivel megoldhatatlan, hogy egy-egy kisrégión belül több tájház is normatív támogatásban részesüljön, azokat a gyujteményeket kell elonyben részesíteni, melyek egy nagyobb terület (egy kistáj) néprajzi sajátosságainak bemutatását vállalják fel. 5. Az erdélyi tájházak finanszírozását elképzeljük úgy is, hogy azokat a gyujteményeket próbáljuk meg támogatni, melyek magyar többségu községekben találhatóak, hiszen ezáltal teljes mértékben biztosítva lennének az önkormányzattal való együttmuködés és a muködési/fejlesztési költségek. 6. Furu Árpád, a Transylvania Trust munkatársa egy 2015-ben rendezett konferencián hívta fel arra a figyelmet, hogy ki kell választani Erdély népi építészetének aranytartalékát és ezeket valamilyen formában meg kell védeni. Az egyik lehetoség éppen az lenne, ha tájházakat rendeznénk be ezekbe az épületekbe, hogy ne csak az építészettörténeti sajátosságok, hanem az egykor az épületben élt emberek által használt tárgyi világ is megorzésre és bemutatásra kerüljön. 7. Mivel a tájházaknak és néprajzi gyujteményeknek a nemzeti és regionális identitás megorzése és megjelenítése, a közösségi kohéziós ero fenntartása és erosítése, a vidéki turizmus fellendítése - azaz gazdasági szempontból egyaránt tétje van, elengedhetetlen ezeknek az intézményeknek a hálózatba szervezése. Ezt mi a Magyarországi Tájházak Szövetsége mintájára tudjuk elképzelni. Amennyiben létrejönne az Erdélyi Magyar Tájházak Szövetsége, ennek szakmai felügyeletét meglátásunk szerint a Kriza János Néprajzi Társaság és a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak közösen kellene ellátnia. Ennek a szövetségnek lenne a feladata szakmai képzéseket szervezni a tájházak vezetoinek, közös programokat kidolgozni és ezeket szakmai szempontból felügyelni, az egyes tájházak és néprajzi gyujtemények finanszírozását koordinálni, valamint az egyes egységekben zajló tevékenységeket 3-5 évente felülvizsgálni, és újraértékelni a tájházak muködésének finanszírozására vonatkozó stratégiákat. 8. A Hargita megyei kezdeményezés mintájára évi rendszerességgel kellene egész Erdélyre kiterjesztett tájház napokat és közös kiállításokat szervezni, illetve közös kiadványokat Transindex.ro 2017. április 26.Bakk Miklós: Intézményesítenénk a Székelyföld-kutatásokat (INTERJÚ)Közpolitikai célokat is megfogalmazott a nemrég zárult harmadik Székely Kongresszus. A többhelyszínes tudományos konferencia főszervezőjével, Bakk Miklóssal beszélgettünk arról, hogy miben volt sikeres és miben vallott kudarcot a rendezvény. Okozott némi értelmezési nehézséget korábban, hogy társadalmi-politikai célokat is megfogalmazó kongresszusról vagy tudományos konferenciáról van-e szó. Végül melyik jelleg bizonyult erősebbnek? - Is-is. Minden modernizációs törekvésnek a kiindulópontja egy kérdés: van egy hagyományunk, mit teszünk vele. És van két válasz. Az egyik az, hogy eldobjuk a hagyományt, a másik, hogy maradunk a medrében. A Székely Kongresszus esetében a hagyomány az, hogy Székelyföldnek van egy történelmileg kialakult peremhelyzete − így volt a dualizmuskori Magyarországon, de Romániában is egyfajta belső peremhelyzete van −, ami tartósítja az elmaradottságát, és erre keresik a megoldást az 1902-es tusnádfürdői kongresszus óta, konkrét gazdasági-társadalmi intézkedések sorozatával. A mostani helyzetben is a különböző tudományterületeken azt kerestük, hogy túl a Székelyföld-kutatások áttekintésén, próbáljunk ott, ahol lehetséges, közpolitikai javaslatokat is megfogalmazni ilyen intézkedésekre, amelyeket már a jelenlegi önkormányzatok politikai eszközeivel is hasznosítani lehet. Tehát ezzel a közpolitikai indíttatással, mely nagyon hasonlít az 1902-es Székely Kongresszus motivációjára, maradtunk a hagyomány medrében. Ugyanakkor ez egy tisztán tudományos igényű Székelyföld-konferencia is volt, többféle céllal. Az egyik az volt, hogy az egyes tudományterületek tekintsék át a Székelyfölddel kapcsolatos kutatások eredményeit, a másik viszont már tudománypolitikai jellegű. Mivel a konferencia intézményi összefogással valósult meg, azaz a Sapientia EMTE mellett társszervezője volt három székelyföldi múzeum és egy szakmai civil szervezet, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is, szinte adódott, hogy ezzel a jövőben kialakulhat valamiféle együttműködés a tudománnyal is foglalkozó székelyföldi szervezetek között – és ez már egy tudománypolitikai cél. - Azt nyilatkoztad korábban a Főtérnek, hogy a rendezvény célja bemutatni, hol is állnak a különböző tudományterületeken a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és azok szintézisei. Mennyiben sikerült ennek a célnak megfelelni? - Ezt nem tudom most pontosan megválaszolni, mert három helyszínen rendeztük a konferenciát, és át kell tekintenünk az egyes szekciószervezők beszámolóit, majd csak azok alapján kapunk világos képet arról, hogy ez mennyire sikerült. Mindenesetre a székelyföldi társadalommal, annak problémáival, rétegződésével foglalkozó szekciókban sikerült néhány olyan dolgot megfogalmazni, ami a kutatások mai állása alapján releváns, másrészt a sepsiszentgyörgyi történelmi szekcióban is merültek fel olyan kérdések, amelyek a háromkötetes Székelyföld története-munkát tovább lendítik, azaz kiegészítik, illetve egyes megállapításait újraproblematizálják. Ezek olyan területek, amelyeken a kutatás jelenlegi állásának a felmutatása lehet jelentős. Más területeken inkább a közpolitikai javaslattétel került előtérbe, a Kolumbán Gábor által vezetett szekciók – tehát az épített örökséggel vagy a közösségi gazdálkodással foglalkozó témakörök –, úgy tűnik, inkább ebbe a kategóriába tartoznak. A nyelvi jogokkal kapcsolatos szekcióban, amelynek a munkálatai Marosvásárhelyen zajlottak, szintén született közpolitikai javaslat. Azt mondhatnám, hogy mindkét cél szempontjából sikerült valamit elérni, de pontos választ azután tudok majd erre adni, miután a konferencia anyagait begyűjtöttük, illetve azokat a közpolitikai javaslatokat is, amelyeket egy külön kis dokumentumban vagy kiadványban szeretnénk összefoglalni. - Sikerült-e bevonni a munkába a nem magyar nyelvű tudományosságot is? - Eredeti célkitűzéseink között szerepelt, hogy a konferenciát három nyelvűvé tegyük, tehát hogy a magyar mellett román és angol nyelven is megszólaltassunk román, illetve külföldi kutatókat. Ezt a célkitűzést sajnos nem sikerült megvalósítanunk. - Mielőtt rátérnénk a közpolitikai javaslatokra, mit kell tudni a rendezvényről: milyen helyszíneken zajlott, hány előadó vett részt és milyen témakörökben zajlottak munkálatok? - A konferenciának – amint azt a honlapunkon is feltüntettük – nagyjából 100 meghívottja volt, mintegy 90 százalékuk pedig el is tudott jönni. Mint említettem, három helyszínen folyt a munka. Marosvásárhelyen a társadalomtudományi szekció – melyet Gagyi József és Kiss Tamás szervezett − tulajdonképpen több szekciót is magában foglalt, hiszen három, illetve négy tématömb szerepelt benne. Az egyik Székelyföld demográfiai helyzetéről szólt, ennek volt az egyik fő megállapítása az, hogy a jelenlegi romániai és kelet-európai rossz demográfiai helyzetben a trendek előre vetítése azt sugallja, Székelyföld megőrizheti népességmegtartó erejét. Külön kérdés volt a székelyföldi romák helyzete, a társadalmi rétegződés, a migráció és a székelyföldi fiatalság helyzete. A marosvásárhelyi helyszín másik nagy szekciója a székelyföldi értéktár és általában az örökségesítés kérdése volt, amelyet Jakab Albert-Zsolt és Vajda András szervezett. És végül volt egy kis nyelvi jogos szekció, négy előadással, amelyben jómagam is előadó voltam. Csíkszeredában három szekció volt, a területfejlesztés és gazdaság témakörében. Az egyik szekcióban az önkormányzatok szerepét vizsgálták a régióépítés kontextusában; a másik a székelyföldi vállalkozókkal és vállalkozásokkal foglalkozott; a harmadik pedig az agrárium kérdéseivel. Végül pedig Sepsiszentgyörgy két nagy szekciónak adott helyet: az egyik az oktatás kérdésével foglalkozott, a másik pedig a már említett történelmi szekció; az oktatásit Bodó Barna szervezte, a történelmit Bárdi Nándor és Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Emellett volt még három kisebb, inkább közpolitikai irányú szekció: Kolumbán Gábor említett két szekciója a közösségi gazdálkodás és az épített örökség témájában, illetve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály által szervezett szekció, amely a falusi kultúrházak funkcióváltásával, megváltozott szerepkörével foglalkozott, azzal a céllal, hogy ezen a téren is próbáljunk meg közpolitikai javaslatokat megfogalmazni. - Milyen konkrét közpolitikai javaslatok fogalmazódtak meg, és hogyan ültethetők ezek gyakorlatba? - Az egyik javaslatot épp magam mutattam be: a nyelvi jogok szekciójában hangzott el. Ez tulajdonképpen egy korábbi javaslat továbbfejlesztése, és a Hargita és Kovászna megye társulásával létrehozható fordítói szakszolgálatnak a megszervezésére vonatkozik, amelyet még kiegészítettünk egy ötlettel, egy online terminológiai adatbázisnak a létrehozásával. Ez a szakfordítói közszolgálat mellett működne, és a romániai magyar közigazgatási szaknyelvi korpusz folyamatos karbantartását végezné. A jelek szerint több fontos javaslat érkezik a csíkszeredai szekciók vitaanyagából is, ezek előkészítésében Kassay Jánosnak és Geréb Lászlónak volt nagy munkája. A rendezvény átfogó voltát, az előadások sokféleségét tekintve egyébként inkább sikeresnek tekintem a konferenciát. Amiben nem volt sikeres a rendezvény, az egyrészt a már említett román nyelvű és nemzetközi dimenzió elmaradása, a másrészt pedig a helyi érdeklődés alacsony szintje a három helyszínen. A helyi elit, illetve a művelt közönség nemigen volt jelen. A rendezvény ugyan nyitott volt, azonban – és valószínű, hogy ez is szervezési hibánk volt – nem sikerült a programot kellően jelenvalóvá és vonzóvá tenni a helyi médiában. - Lesz-e folytatása a rendezvénynek? - Törekszünk erre, pontosabban, szeretnénk valamilyen módon intézményesíteni a Székely Kongresszust. Nem feltétlenül úgy, hogy meghatározott periodicitással rendeznénk ilyen konferenciákat, inkább arról lenne szó, hogy egyfajta intézményes keretet hoznánk létre a Székelyföld-kutatások számára. Ez lehet egy online adatbázis, de a koncepcióját még ki kell munkálni, és ezt csak különböző partnerségekkel lehet megvalósítani. Azon leszek, hogy ezt az elképzelést megvalósítsuk, de nem csak rajtam múlik, hiszen ez már komolyabb intézményi erőfeszítést igényel. A kihívás az, hogy intézményesítve folytassuk a kezdeményezést – mert mi, sajnos, az újrakezdésekben vagyunk jók, a folytatásokban már nem… Papp Attila Zsolt / foter.ro/cikk 2017. augusztus 14.A történelem egy képzeletbeli asszony sorsa által bemutatvaAki nem látta, még bepótolhatja, és a hónap végéig megnézheti a kivitelezésében és mondanivalójában is egyedi kiállítást, Anna történetét Marosvásárhelyen. Az erdélyi lány valamennyi rendszert végigélt, volt boldog szerelmes, de csalódott is, családja által kitagadott, a falu után a városban kereste a szerencséjét, majd visszatért falura egy új rendszer elfogadtatása érdekében, hogy aztán idősen, egy városi egyenlakás egyenbútorai között csodálkozva fogadja a szocialista rendszert megdöntő próbálkozások híreit. A múlt évi, illetve az idei Múzeumok éjszakáján nézték meg a legtöbben az Anna című kiállítást. Tatai Orsolya, a múzeum munkatársa a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, a visszajelzések szerint. az üveghal, a csipketerítő, a zöld konyhabútor, a szobaberendezés keltette a legnagyobb érdeklődést a látogatókban. Valamennyien ráismertek azokra a tárgyakra, amelyek egykor otthonaikat, vagy szüleik, nagyszüleik lakását díszítették. Sokan mondták, nem is gondoltak volna arra, hogy ezek a tárgyak egykor múzeumba kerülnek. De igazából nem is a tárgyak az érdekesek – figyelmeztetett a muzeológus –, hanem azok a történetek, amelyeket ezek hordoznak. A tárgy inkább segédeszköz a történelem elmesélésében, megértésében – mondta a múzeum munkatársa, aki mint antropológus a tárgyak történetére próbálja felhívni az érdeklődők figyelmét. A kiállítás megálmodói – Kolumbán Zsuzsánna, Kinda István, Miklós Zoltán, Salló Szilárd, Szőcs Levente és Vajda András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársai – nem ragaszkodtak a néprajzi kiállítások szokásos sorsfordulóihoz, inkább az emberi élet egyes pontjaira, a történelem egyes szakaszaira nyitnak rálátást egyetlen személy szemszögén keresztül. Nem válaszokat kínál a tárlat, hanem kérdésekre ösztönöz. Merre menjek, hova tovább, mi lesz velem? Továbbá döntést követő kérdéseket tesz fel: merre mentem, miért ezt választottam, mi lett belőlem? Miért vagyok az, ami vagyok, és miért történt mindez velem? Választhattunk volna konkrét személyt, akinek életútját bemutatjuk, a lehető legvalószerűbben, leghitelesebben. Most nem ezt tettük, hanem olyat alkottunk, amilyet amúgy nem szoktunk. Megalkottunk egy fiktív személyt, Annát, aki sohasem élt. Úgy akartuk megalkotni, hogy önök végül elmondhassák: bár Anna sosem élt, de akár élhetett is volna – olvasható a kiállítás ismertetőjében. A tárlat nem mindennapi módon vezet végig a képzeletbeli Anna életén, általa ismertetve a történelmet 1920 és 1989 között. A múzeum udvarából, a földszintről indul a látogatás, egy csűrnek berendezett térből, ahol román és magyar nyelven meséli a narrátor a fiatal, falusi lány életét. Anna fő szórakozása vasárnaponként a tánc, ahogy másoknak is a hagyományos erdélyi falusi társadalomban. Ott ismerkedik meg a fiúval, akibe szerelmes lesz és akitől gyereket vár, de aki magára hagyja. Mivel ez nagy szégyent jelent a falusi környezetben, valamint a családja is kitagadja, Annának el kell hagynia a szülőfaluját, és a városba megy szerencsét próbálni. Egy jómódú zsidó családhoz szegődik cselédnek, csakhogy a családot deportálják, senki nem tér vissza a haláltáborokból. Véget ér a háború, új lehetőség nyílik a fiatal nő számára: belép a pártba, és mint ifjú kommunista tér vissza a falujába, ahol még mindig úgy tekintenek rá, mint a megesett, szégyenben maradt lányra. Nem akarják észrevenni és megérteni, hogy ő „egy jobb jövőért fáradozik”. A falusi környezet, majd a városi zsidó család polgári otthona után egy jellegzetes pártirodába lépünk, komor és barátságtalan szobába, ahol a csupasz falon a pártot éltető szlogen olvasható, kopott íróasztal, szék és vasszekrény jelenti a berendezést. Aztán következik a kiállítás utolsó állomása, a városi tömbházlakás. A szobában a szocialista bútoripar egyenszekrénye, televíziókészülék és rádió, csipketerítő és azon üveghal. A szűk kis konyhában a berendezés valamennyi erdélyi látogató számára családtag: zöld konyhaszekrény, mosogatókagyló, gáztűzhely, a kis ablakon pedig egy másik szürke tömbházra nyílik kilátás. És közben halljuk, hogy Anna mesél: „talán lehetett volna boldogabb az életem” – mondja, majd hozzáteszi, hogy most már így van jól, ahogy van, életében nem hibázott, csak egyszer. Nincs gondja a tüzelőre, meleg vízre, „új és szép blokkban” tölti az életét, cukrot, olajat, lisztet „tikettre” kap, nyugdíjas, nézi a televíziót és hallgatja a rádiót. Úgy érzi, mindent megtett a pártért, nem is érti, hogy vannak olyanok, akiknek „még ez az élet sem tetszik” – és míg beszél, Temesváron már készülődik a forradalom. Az is a kiállítás érdekességei közé tartozik, ahogy az ötletgazdák multimédiás megoldásokkal segítenek abban, hogy az eseményeket, vagy akár egy-egy időszak hangulatát jobban megértsük, átéljük. Baróti Hunor látványtervező ötlete alapján a táncosokat vetítve látjuk, ahogy a falusi asztalon is a terítéket, a jellegzetes ebédet, azt ahogy tálalják, vagy a városi családnál a másfajta, polgáriasabb terítéket, a húslevest, a levesben az aranyló galuskát ahogyan kimerik a tányérokba. A kiállítás hétfő kivételével hétköznaponként délelőtt 9 és délután 4 óra között augusztus végéig látogatható, szombaton 9 és 14. míg vasárnap 9 és 13 között Marosvásárhelyen a főtéren, az egykori Toldalagi-palotában. Felnőtteknek 8 lej a belépő ára, nyugdíjasoknak 3, gyerekeknek és tanulóknak 2 lej. Antal Erika / Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-38
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
